Ágh István költő mondja Huszárik Zoltán filmjeiről, hogy a halálba futó életről szólnak, a lélek történetét kutatják és megunhatatlanok, mint a tenger, zöld rét és az élet. Fokozottan igaz ez a Szindbád filmre, hiszen már az első kockákon a halott Szindbáddal a szekéren bolyong a ló és a film Szindbád halálával fejeződik be.

A dúsan faragott orgonán szép nő játszik, Szindbád-Latinovits Zoltán a levegőt fújtatja hozzá, eközben éri a szívroham. Háttérben egy epitáfium, melyen Krisztus kereszthalála látható. Szindbád széttárt karokkal roskad a falsarokba. Gelencsér Gábor írja: A lélek elszállásának páratlan kifejezéseként az orgona a fújtatás megszakadása miatt lehangolódik, azaz nem egyszerűen elhalkul, hanem mintegy szétesik, formátlan lesz a hangja. Bevillan a film elejéről a halott Szindbádot szállító lovaskocsi, átsuhan Krúdy vörös postakocsija, végül Szindbád tenyerének nagyközelijét látjuk, amin még lüktet egy ér, talán a szív utolsó dobbanásaként. Mindebből egy néma, fekete-fehér végső pillanatot ragad meg B. Müller Magda fotója.

A felvétel a szepesszombati Szent György templomban készült. Utal erre Méry Gábor-Jankovics Marcell könyve is, mely a gyönyörű felvidéki templom kincseit mutatja be. A háttérben idősebb Paul Gross epitáfiuma (1688) látható, melyet fia ifjabb Paul Gross festett. Az édesapa faragta a templom több szobrát, köztük az orgona angyalait is.

A Műcsarnok Elégia című Huszárik kiállítására korábban érkeztem. A parányi vetítőben, üres székek előtt éppen a Szindbád halála zárójelenet ment. Egyedül voltam ott, felemelő élmény volt.

A 2018. szeptember 7-én, pénteken 17 órakor a váci Madách Imre Művelődési Központban nyíló Huszárik kiállítás terveink szerint a plakáton is szereplő „Szindbád halála” rajzzal kezdődne és evvel a fotóval zárulna, mintegy keretbe foglalva a kiállított grafikákat.

Ha ismét eljutok a szepesszombati Szent György templomba, biztos felmegyek az orgona mellé, idősebb Paul Gross epitáfiumához.

Szalay Ákos

A váci emlékkiállítás rendezésekor hozott Lencsó László egy tenyérnyi méretű, a fotográfus Kádár Kata által aláírt papírképet Huszárik Zoltánról. A képet felnagyítva tettük falra és alá egy tárlóba helyeztük a fotón is látható válltáskát.

Huszárik egy téglafal előtt ül, jobb kezében a Csontváry forgatókönyve, melyet a papucsára támaszt, bal kezében cigarettavég, vállán az elmaradhatatlan bőrtáska, maga elé néz.

Kádár Kata fotográfust a budai Mechwart ligetben faggattam a képről. A „Film Színház Muzsika” művészeti hetilap fotósa volt, a Csontváry forgatásán néhány hétre Markovics Ferencet helyettesítette. A helyszín ekkor a Hortobágy volt, az ihlető kép címe Csontváry: „Vihar a Hortobágyon” (1903). A stáb napokig a rossz időre várt! Általában a jó időre szoktunk várakozni, de ők a hortobágyi viharra vártak. Amíg megjött a vihar sokszor elpróbálták a jelenetet: a ménes átvágtat a Kilenclyukú hídon, az égő ló a hídon, a főszereplő monológja a nyári esőben. A filmben ez mindössze 2-3 perc. Közben „tüzesen sütött le a nyári nap sugára”. De nem várakoztak hiába! Ez a példa jól mutatja, hogy a filmkészítés forgatások közti/alatti várakozásokból áll, melyet Huszárik Zoltán alkotó módon töltött ki: rajzolt, könyvet tervezett, rádiójátékot rendezett. Már főiskolai vizsgafilmjében, a „Játék”-ban is ott a várakozás: a két rab arra vár, hogy besüssön a nap a cella rácsos ablakán, a padlóra vetítve a sakktáblát és megkezdődhessen az „arasznyi” játszma.

Kádár Kata sok fényképet készített a forgatás alatt a filmrendező Huszárik Zoltánról. Ez a magányos kép a Filmgyár udvarán készült. Amikor Kádár Kata kirakta a papírképeket a sok közül kiemelkedett ez az egyetlenegy. Egyöntetű volt a vélemény: ilyen a Zoli!

Mi a kép titka? Talán az egyszerűség, a csönd, az elkapott pillanat varázsa. És egy véletlennek (?) tűnő ajándék: a téglafalra festett, a filmgyár sivár udvarából az égbe mutató hófehér meszelt sáv, mely mintegy profán glóriaként keretezi Huszárik Zoltán arcát.

Szalay Ákos

A Huszárik Zoltán Alapítvány a József Attila Színházzal közös szervezésben kiállítást rendezett a színházban. A megnyitóra január 9-én került sor. Oross Imre filmrendező a művész leánya, Huszárik Kata színművésznő közreműködésével nyitotta meg a tárlatot. 

A díjtalanul megtekinthető kiállítás 2020. március 9-ig lesz látható. Ágh István szerint: "Aki Huszárik Zoltánra emlékezik, életművét értelmezi, vagy éppen csak érinti, meg kell említenie sokoldalúságát, a képzőművészeti, írói tehetséget, mely a filmművészetben nyerte el végső kifejezési formáját. S nem hagyhatja említetlenül a próteuszi, alakváltoztató személyiséget, miként filmművész munkatársa és barátja, Tóth János mondta: „Az volt benne felemelő, hogy sohasem tűnt egyhangúnak, mert igen gazdag volt a változatokban.” Egy sokoldalú tehetség állt döntés előtt az érettségi után, mert éppúgy fölvehették volna a Képzőművészeti Főiskolára, mint ahogy a filmrendező szakra, ahová került. Ha a pálya alakulását folyamatában próbáljuk látni, mindig a rajzaival kezdjük, s ha filmjeit a személye felől szeretnénk megközelíteni, grafikáit vesszük a legelső bizonyítékul képességére. „Képzőművészeti tehetsége korán megmutatkozott – mondta Schéner Mihály festőművész a Petőfi Múzeum 1986-os kiállításán –, s én mint az aszódi gimnázium tanára, megfigyelhettem és támogathattam az akkor tizenhat éves, nagyon szenzibilis és kiemelkedően tehetséges diák képzőművészeti törekvéseit.”

Szeretettel köszöntjük az olvasókat a Huszárik Zoltán Alapítvány honlapján. Ezen a felületen olvashatnak azokról az eseményekről, hírekről, melyek Alapítványunkhoz illetve Huszárik Zoltán életművének megőrzéséhez kapcsolódnak. Igyekszünk naprakész tájékoztatást adni mindarról, ami az Alapítvány életében történik. A kuratórium és az alapítók nevében is köszönjük a látogatást, és kívánjuk. hogy mindig megtalálják az Önök számára legérdekesebb olvasnivalót.